Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Hibridek >
< 22 >
1995 júliusa előtt
-
longint

ZetaTalk: Mikor találkozhatunk


A hibrideket nem lehet bemutatni a földieknek jelen pillanatban, a Megzavarodás Szabálya és a Megtestesülés Szabálya következtében. A Megzavarodás Szabálya szükségessé teszi, hogy ti földiek ne tudjatok az itteni földi tartózkodásotok végső kimeneteléről, amíg el nem határoztátok az orientációtokat. Tudni a küzdelmek kimenetelét, amelyeket megfigyeltek, olyan lenne, mint előre tudni egy filmnek vagy egy könyvnek a végét. Elrontja a nézést vagy az olvasást. Ez szintén méltánytalanul befolyásolná a cselekedeteiteket vagy döntéseiteket. A Megtestesülés Szabálya szükségessé teszi, hogy ne gondoljatok a következő inkarnációtokra a jelenlegi illő befejezése előtt. Ne cicázz a jövőbeli feleségeddel, amíg az első nem halt meg. Teljesítsd a tanulandó leckét ebben a jelenlegi életben, mielőtt belépnél, hacsak nem szellemileg, a következőbe.

Fel fognak-e venni a hibridjeink állandó tartózkodást a Földön, a kataklizmák után? Hát természetesen, másokat-szolgáló közösségekben. Ez szelektív lesz és elővigyázatos, és az emberi társadalmak - már amennyire működni tudnak majd a katasztrófákat követően - többnyire nem lesznek ennek tudatában. Néhányan a hibridjeink közül maguk közt fognak élni, vagy velünk, a telivér zétákkal, néhány esetben pedig emberekkel is. Amiatt, hogy a hibrid program nem lett formálisan bemutatva a nyilvánosságnak a kormányotok által, ne gondoljátok, hogy a hibridjeinknek nem voltak társas érintkezései az Egyesült Államok polgáraival. Ilyenek történnek, és a kormányotok tudatában van ennek. Ezekben az esetekben a szívélyeskedés nem okozott lenézést, hanem egy nagy megkönnyebbülés-érzést váltott ki minden érdekelt részéről. Mi nem úgy látjuk, hogy az elfogadás gondot jelentene. Képzeljétek magatok elé, mi kellett, hogy történjen Európában, amikor az első afrikai vagy amerikai indián megérkezett. Képzeljétek magatok elé, mi történt Kínában, amikor az első európai megérkezett. Az élet megy tovább.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com