Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
Póluseltolódás >
< 138 >
2001. december
-
ChiefSimi és longint

ZetaTalk: Koordináták
Megjegyzés: a 2001. december 8-i élő ZetaTalk IRC chat idején íródott. Az X-bolygó és a 12. bolygó egy és ugyanaz.


Elmagyaráztuk, hogy a befelé tartó X-bolygó főként egyenes vonalban tart befelé. Az útja során egy csekély rángatózás látható, mivel a befelé tartó mozgása közben kissé elmozoghat fel-le, vagy oldalra, míg ez nem zavarja az elsődleges előre tartó mozgását. Ez hasonló az autópályán haladó autóhoz, amely kicsit kimozoghat másfelé is, hogy megelőzzön egy másik autót, vagy hogy kikerüljön egy döglött állatot az úton, miközben még mindig, majdnem kizárólagosan előre halad. Az előlnézet az oldalnézethez képest különböző, és megtévesztő. Azonban más okok is vannak, amiért a koordinátáink változnak, gyakran egyik hétről a másikra. Az X-bolygót a Föld felszínéről nézik, és így a bolygóról, a holdjairól és a porfelhőjéről érkező fénynek ehhez el kell jutnia a Földig, és eközben sok akadállyal kerül szembe. Amivel az átlagember kevésbé számol, az az, hogy milyen mértékig hajlítódnak el a fény részecskék. Tisztában vannak vele, hogy amikor a vízben állnak és lenéznek, a lábfejeik úgy látszanak, mintha el lennének távolítva a lábaikról, de a jelenség nem vivődik át a mennybolt nézegetésére, mert a tudományos közösségbeli vezetőségük keveset tesz az oktatásukért vagy a segítésükért. Ha a víz ily módon el tudja hajlítani a fénysugarakat, akkor az atmoszféráról, a napszélről vagy a naprendszer más bolygóinak befolyásáról mit feltételeztek?

Mi beleszámítjuk ezeket a befolyásokat, és akármelyik megadott napra előjövünk egy koordinátasorozattal, amely lehetővé teszi a lelkes szemlélőnek e befelé tartó szörnybolygó megkeresését és megtalálását, a Föld bármely részéről. Mi a közös alapot foglaljuk ebbe bele, hogy a Földön egy nézőhely sem lesz túl messze a megadott koordinátáktól. Ezért, a koordináták nagy valószínűséggel egyik nézőhelyre sem lesznek pontosak, azonban közeliek lesznek. Emiatt mondjuk, hogy a pont körül keressétek. Az amatőr számára - aki olyan csillagfényhez szokott hozzá, ami az atmoszférába akkora intenzitással lép be, hogy egy kevés még úgy is közvetlenül a távcsőbe jut, ha a legtöbb fénysugár el lett hajlítva - ez egy idegen fogalom. Azonban az infravörös fény és az elsődlegesen vörös spektrumú fény jóval könnyebben hajlik, és emiatt ragyogó narancssárgák a naplementéitek. Ahogy elmagyaráztuk, ezek elhajlított sugarak, nem láthatóak nappal, amikor más sugarak elnyomják őket, de láthatóak, amikor a színtéren kizárólagos megjelenéshez jutnak.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com