Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Ébredés >
< 127 >
2002. december
-
longint

ZetaTalk: Közös
Megjegyzés: a 2002. november 30-i élő ZetaTalk IRC chat alatt íródott


Míg a legtöbbje ezeknek az észleléseknek nem kerül bele a sajtóba, ezek mindamellett megtörténnek és készítik az emberiség nagyobbik csoportját, mely befogadó egy nyitott tudatosságra, hogy az ember nincs egyedül a világegyetemben, és hogy idegen látogatók vannak itt. Híres, persze, a Mexikói tömeges észlelés a napfogyatkozáskor, és az Arizonában történt tömeges észlelés, melynek során egy nagy anyahajót látott az állam nagy része. Nemrégiben, 2002 vége felé, beszámolók érkeztek néhány területről, melyek korábban melegágyai voltak észleléseknek, de nem jelentették ezeket széles körben. Egy példa az a tömeges észlelés - pilótáktól és oly sok és különböző területről, hogy nem lehetett legyintő magyarázatot adni arra, amit láttak -, amely Törökországban történt. Derékszögben mozgó fények, felfelé menve majd megfordulva, nem egy meteor vagy másik repülő, különösen amikor pilóták jelentik ezeket, akik tudják, hogy a repülők hogyan viselkednek. A jelentett csóva a szemléltetés kedvéért volt, a megfigyelők számára, hogy éppen milyen irányba halad az objektum, minthogy az UFO-k nem eregetnek magukból gázokat, hanem szándékosan tettek így ez alkalommal.

Ugyancsak, vannak helyek Norvégiában és Dél-Kaliforniában, ahol észlelések történnek olyan gyakran, hogy már helyi folklórrá válnak, a lakosok számára korántsem zavaró módon. Ami kevéssé ismert, az az, hogy Ausztrália vörös sivatagjai gyakori helyek, mivel a helyi farmerek csakúgy mint az őslakosok elfogadóak. Kína hatalmas régióinak pedig, ahol nincsenek hírkibocsátások az ottani elnyomó rezsimnek köszönhetően, sűrűn vannak fényjátékai, és az azokon az éjszakákon elveszett időről sokat beszélgetnek a mezőkön a rákövetkező nap azok, akik ezt egy büszkeség forrásának veszik, a részességüket ezekben a tömeges észlelésekben. Dél-Amerika, Brazília - különösen az óta, amit mi a Brazíliai Roswellnek neveztünk - egy melegágya az észlelések, és elveszett idők helyeinek. Amikor ezek együtt történnek, akkor egy félre nem értelmezhető korreláció jön létre az emberi elmében, hogy így az észlelések és álmos reggelek a rákövetkező nap, és az érzés, hogy részesei voltak egy látogatásnak, en masse, erősek. Ezért, a fényjátékok, az ezeket látók tudatosságában, megnyitják az ajtót beszélgetésekre, hogy valaki álmos-e, jól aludt-e, egy furcsa álma volt, vagy akármi. A mezőket, a kávézókat, a helyi mosodákat, efféle beszéd járja.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com